Petőfi SE Vasszécseny-Celldömölki VSE 0-5 (0-4)
Vasszécseny, 200 néző
Vezette: Mónos
Vasszécseny: Farkas – Pongrácz D., Imre, Pongrácz Zs., Devecseri (Horváth G.) – Horváth Á., KŐMŰVES, Pungor (Bori), SZALAI – Vadász (Horváth D.), VISZKED B. Edző: Kozmor Ákos
Celldömölk: Szép (Bíró) – Lempeg, Bodor (Varga J.), Orosz, Virág – Horváth D., Molnár T., Szuh, Enyingi – Németh J., Piri (Gorácz). Edző: Kovács Balázs
Gólszerző: Piri 2, Németh J. 2 (egyet 11-esből), Molnár T.
Kiállítva: Lempeg (Celldömölk)
A Celldömölk már a mérkőzés elején kézbe vette az irányítást, de csak meddő mezőnyfölényt alakított ki. A hazai csapat védekezésre rendezkedett be és kontrákra próbált játszani. A 23. percben aztán egy egyéni hibát kihasználva vezetést szereztek a vendégek, ami megfogta a hazaiakat. Ezután a celliek sorra, könnyedén szerezték a gólokat, és a szünetig eldöntötték a meccset. A második félidő nagyobb helyzetek nélkül zajlott. A vendégek a mérkőzés végén, egy jogos 11-esből szerezték meg ötödik találatukat. Összességében a Celldömölk – amelyben mindenki jól teljesített – teljesen megérdemelten vitte el a három pontot, míg a Vasszécseny ezen a mérkőzésen minden tekintetben mélyen a tudása alatt játszott.
Forrás + további eredmények: https://www.vaol.hu/sport/helyi-sport/koszegi-gyozelem-repcelakiak-ellen-2142601/
Pungor Csaba
Kép: https://www.facebook.com/CelldomolkiVse/posts/1698386606840055